cameron_diazCameron Diaz, Jackie Chan, Sylvester Stallone. Hogy mi köti össze őket? Karrierjük kezdetén a megélhetésükért pornóztak! Nagyon ritka, hogy egy színész egyből befut, és ünnepelt hollywoodi csillag lesz – a többségnek keservesen meg kell küzdenie hónapról hónapra a puszta megélhetésért. És mikor a megélhetés a tét, szinte bármit elvállalnak. Kulimunkát, reklámokat, no és pornófilmezést is, amely az előzőeknél kényelmesebb és gyorsabb jövedelmet biztosít. Nézzük, kik kezdtek Hollywood nagyjai közül erotikus filmekben!

Peter O’Toole, Helen Mirren
A két filmsztár már bizonyos fokú elismertségre szert tett, mikor elvállalták szerepüket Tinto Brass hírhedt szoftpornó – vagy durva erotikus? – filmjében, a Caligulában. Az eredeti, Brass által forgatott verzióban minden volt, amivel sokkolni lehet a közösséget: maszturbálás, orgiák, ökölszex, transzvesztita jelenetek, testvérszerelem és nemi erőszak. Az eredeti 210 perces szalagot csak egy cannes-i hivatalos vetítésen mutatták be, a legdurvább részektől megfosztott 150 perces verzió még így is óriási botrányt tudott kavarni, többek között egy hatperces kőkemény szexjelenettel. O’Toole és Mirren karrierjét nem túlzottan rendítette meg a Caligula: a fehérorosz származású színésznő nemrég még II. Erzsébetet is eljátszhatta!

Sylvester Stallone
A Rocky és a Rambo csupa izom akcióhőse sem gyerekfilmekben kezdte karrierjét: Stallone kigyúrt testére először a pornóipar figyelt fel. Szerény, de szinte életmentő 200 dollárt kapott 1970-ben, amikor elvállalta a The Party at Kitty and Stud’s című kemény pornóban Stud szerepét. Miután az „olasz csődör” világhírű lett, a filmet újravágva és kiherélve – illetve a legdurvább jelenetektől megfosztva – újra kiadták, így az Italian Stallion and Cocky címre átkeresztelt alkotás minden rosszabb szupermarketben is elérhető volt kőkemény két dollárért.

Jackie Chan
Mielőtt harcművészeti legendává és milliók kedvenc sztárjává nőtte ki magát, Jackie Chan napról napra élő, komoly anyagi gondokkal küszködő kezdő színész volt. Azonnal megragadta hát a lehetőséget, mikor felajánlották neki a kínai A családban marad című „vígjáték” egyik főszerepét. A nevetésen kevesebb hangsúly volt, annál több a szexen: a 21 éves Chan az egyik leghíresebb helyi pornószínésznővel gyakorolja az ágyakrobatikát a filmben.
- Szükségem volt a pénzre, bármit elvállaltam. Egyáltalán nem szégyellem a filmet. Az akkori pornó azért nem volt olyan durva, mint napjainkban – mondta ifjúkori zsengéjéről Chan.

colin_farellColin Farrell
A S.W.A.T. és a Miami Vice sztárja mindig is igen jó pasinak számított, és ezt a kamerák előtt is bizonyította.
A jóképű színész sikertelenül próbálta megakadályozni, hogy volt barátnője, a playmate Nicole Narain egy kiadóval összeállva megjelentesse negyed órás szexvideójukat. Farrell pert indított a kiadó és Narain ellen, de az anyag kiszivárgott, és a dirtycolin.com weboldalon milliók nézhették meg. Az oldal egy nap alatt összeomlott a terheléstől, de a kópiák hatalmas népszerűségnek örvendenek azóta is a fájlmegosztó oldalakon.

Cameron Diaz
A pályáját modellkedéssel kezdő szépség karrierje kezdetén elég vad életet élt, és ezt egy 1992-es szoftpornó videóban is bizonyítja, amelyből néhány részlet az internetre is fölkerült. A She’s No Angel: Cameron Diaz című félórás alkotásban sor kerül néhány forró jelenetre: a színésznő sűrített levegő segítségével játszadozik melleivel, bőrcuccba vágja magát, majd szado-mazo jelenetekben fenyíti meg társait. A videó nem meglepő módon kiszivárgott, de a bíróság megtiltotta terjesztését. Szintén nem meglepő módon ez egyáltalán nem zavart egy orosz céget, akik piacra dobták a filmet, megspékelve Diaz meztelen fotóival egy korai portfóliójából.

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]