2009/06/24  Szerző: belami - 01:26 Magyar lányok , , , ,  Vélemény?

Még csak 22 éves, máris olyan munkák vannak Mihalik Enikő mögött, mint a tavalyi Gucci-kampány, Vogue-címlap, amelyek a magyar modellek számára szinte elérhetetlenek. A békéscsabai lány 14 évesen állt először a kifutón, majd pár évre rá megnyerte az Elite Model Look hazai szépségfelfedező versenyt. Arca és nádszálvékony alkata hamar ismertté tette, egymás után kapta a jobbnál jobb munkákat, világmárkák arca lett. Kiköltözött New Yorkba, ahol a szerencsesorozata tovább folytatódott, és most olyan lehetőséget kapott, amit csak a nagyon befutott modellek: bekerült a Pirelli-naptárba.
– Ez egy kivételes dolog a lányoknak és a fotósoknak is, nagyon örülök neki – nyilatkozta Enikő, aki a másik 10 lánnyal Brazíliában, a természetesség témakörben fotózkodott. – Ezt a naptárt nem lehet kapni kereskedelmi forgalomban, csak a kiemelt ügyfelek kapják meg, minden évben egy adott témát dolgoz fel, félmeztelen lányokkal. A feltételük az volt, hogy egyikünk se legyen átszabva, nem lehetnek drága ruhák és smink. Fantasztikus volt! Olyan névsorba kerültem be, mint Cindy Crawford, Gisele Bünd­chen, Heidi Klum, Sophia Loren, Hilary Swank. A lányok nagyon kedvesek voltak, még Orlando Bloom barátnője, Miranda Kerr is, akivel jókat nevettünk – Írja a Blikk. Pirelli naptár képek sztárokkal

  Egy hozzászólás - “Pirelli – naptárban Mihalik Enikő”

  1. [...] képeivel hódította meg a világot a fiatal magyar modell, Mihalik Enikő (22). A gyönyörű nőt ezúttal a 18 országban megjelenő divat- és életstílus-magazin, a [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]