Katie Holmes barátai állítják: a színésznő állandóan panaszkodik, hogy férje, Tom Cruise elhanyagolja. A pár szinte csak a vörös szőnyegen találkozik, Katie pedig magányos és több szexre vágyik, de úgy érzi, csak kellék Tom számára.
Katie Holmes az összeomlás szélén áll – állítják a színésznő barátai, akik szerint Tom Cruise nem foglalkozik eleget feleségével és szinte csak a nyilvános szerepléseken vannak együtt.
– Folyton úgy érzi, hogy küzdenie kell Tom figyelméért, az ideje nagy részét egyedül tölti és Surit nevelgeti, Tom pedig eközben éli világát. Katie egyre elkeseredettebb, mert szinte csak a vörös szőnyegen látják egymást. Katie kelléknek érzi magát – mesélte egy barát a Closer magazinnak.
Az ismerősök szerint a pár szexuális élete is romokban hever, ami szintén nagyon megviseli a harminc esztendős Holmesot és gyakran fontolgatja, hogy elhagyja férjét.
katie_holmesKatiene Holmesnak több intimitásra lenne szüksége. Mostanában már hisztérikus és panaszkodik, hogy Tom nem fekszik le vele. Szinte teljesen külön életet élnek, pedig Katie vágyik Tomra minden szempontból! Fiatal, egészséges nő, de Suri születése óta alig-alig élnek szexuális életet – folytatta az ismerős, aki nagyon aggódik Katie lelki állapotáért. Cruise előző felesége, Nicole Kidman is arról panaszkodott egy korábbi interjúban, hogy volt férje mellett mindig csak tündökölnie kellett, soha nem lehetett önmaga és nem beszélhetett őszintén. Úgy tűnik hát, hogy Tom ugyanazokat a hibákat követi el megint. Katie Homes erotikus képek itt

jún 072009
 

farok_mereteEgy igen komoly probléma a férfiak körében a pénisz méretéről beszélni. A férfiak azért is szentelnek ekkora figyelmet férfiasságuk méretére nézve, mert tudat alattijukban ez a legfontosabb szervük.
Az idők folyamán rengeteget kísérlete végeztek, hogy meg állapítsák mégis mekkora az ideális férfi nemi szerv. Általában ezek mind szubjektív kutatások voltak, mert a kérdőalany szavahihetőségén alapultak. Csak a 19-ik századtól végeztek valós kutatásokat, melyre azt lehetett mondani, hogy megfeleltek a valóságnak. Manders Komp könyve alapján a férfiak 80%-nál a pénisz mérete erekciós állapotban 15 és 18 cm között változik, az átlagérték 16,7 cm.
A pénisz átmérője ugyan ezen kutatás alapján 11,6 és 13,2 cm között változott a férfiak 40%-nál, de figyelembe kell venni azt is, hogy ezeket a kutatásokat az Amerikai Egyesült Államokban és Európában végezték a század elején. Hogy megértsük a különbségeket a földrajzi és kronológiai eltérésekben, melyek befolyásolják ezen értékeket figyelembe kell venni, hogy az utóbbi évszázadban az európai ember 7 cm-rel magasodott és valószínűleg a növekedéssel változott a férfiasság mérete is.
Kijelenthetjük tehát, hogy a jelenlegi helyzetben európai szinten a férfiak mérete 16 és 19 cm között váltakozik, az átlagméret 17 cm. Annak ellenére, hogy nincsenek valós dokumentumok a méretre nézve az európai ember méretátlaga az ázsiai (kb. 1,5 cm-rel kisebb) és az afrikai (kb. 1,5 cm-rel hosszabb) közé sorolható. A legnagyobb mért pénisz 30 cm volt.

 

szabadsag_szerelemHa egy Szabadság, szerelem című könyvet vesz kezébe az ember, talán arra számít, hogy fennkölt, romantikus gondolatokat, magasztos életigazságokat fog olvasni. Kivéve akkor, ha azt a könyvet Feldmár András írta. Lírázás helyett állatos szexről, parazitákról és szimbiótákról ír. De azért a tanulság felemelő. Berögzött elvekhez és szabályokhoz nem túlzottan igazodó pszichológusnak legutóbb megjelent, Szabadság, szerelem című – Petőfi Sándor lángoló sorait megidéző – könyvét olvasva számos olyan felvetéssel találkozunk, ami nem valószínű, hogy elsőként jutna eszünkbe a szerelem dolgain elmélázva.

A szexuális vonzalom mindenféle megnyilvánulása taglalva van az első fejezetekben kezdve a férfi turistától, aki nőnek öltözött fiúnak fizet a „szerelemért”, az állatokkal folytatott nemi aktusig. A bekezdésekben sorjázó kijelentések folyamatosan szemöldöke felvonására késztetik az olvasót. Nem feltétlen azért, mert nem ért egyet velük, hanem azért, mert az olvasottak felpiszkálják a gondolatait, felébresztik benne a szkepticizmust, vagy épp eddigi vélekedéseinek újragondolására sarkallják.

Olvasható például egy elgondolás arról, hogy a szexuális gerjedelem kialakulása azért függ a férfiak esetében jobban a látványtól, mert a fiúk, miután leválasztják őket az anyamellről, már el vannak zárva a női kebel látványának élményétől, míg a lányok ugye ezt nem élik meg olyan nehezen, hisz nekik van saját mellük, bármikor láthatják azt.

Másik érdekes gondolat például, hogy Feldmár szerint, ha a férfi pénisze olyan lenne, mint egy ujj, amit bármikor bárhova be lehetne dugni, akkor sokkal több erőszakos férfi lenne a világban, mert az ember már gyerekkorától úgy érzi (lásd az ujját a konnektorba dugni akaró kisgyereket), hogy minden luk azt kívánja, hogy valami belemenjen.

De elgondolkodtató a felvetés, hogy Franz Kafka regényhősének, Gregor Samsának átváltozása, féreggé változása tulajdonképpen egy felszabadulás, hisz a férfi így egy csapásra megszabadult minden a társadalom által rákényszerített szerepétől. És azon is érdemes eltöprengeni, amit Feldmár a szülő-gyerek kapcsolatról ír, miszerint a gyerek semmiféle szeretettel nem tartozik a szülőjének, kényszerből nem kell viszonozni azt a szeretetet, amit szüleitől kapott, mert a szeretetet nem vissza, hanem továbbadni kell.
A felsoroltakból is látszik, hogy az egyes bekezdések nagyon sokféle gondolatot vetnek fel, melyek látszólag csak laza asszociációkon keresztül kapcsolódnak egymáshoz. Az az érzése támad az embernek, hogy ezek valamelyest provokációk is. Céljuk, hogy kialakítsanak az olvasóban/ hallgatóban (hiszen a könyv egy előadássorozat leírt változata) egy aktív jelenlétet, egyfajta dolgok mögé látni akarást és így ágyaznak meg a központi kérdésnek, ami először a könyv 76. oldalán hangzik csak el: „…hogy lehet úgy élni, hogy ne kelljen az embernek a szabadságával fizetni azért, hogy ne legyen egyedül.” Vagyis lehet-e úgy sakkozni, hogy a szabadság és a szerelem ne egymást kizáró tényezők legyenek, ne kelljen egyikért a másikat feladni, mint, ahogy maga Feldmár is tette emigrációjakor 1956-ban, amikor első komoly szerelmétől vált meg azért, hogy elkerülhessen otthonról.

Feldmár szerint az ember szabadságra van ítélve, de ettől függetlenül számos olyan tényezőt felemleget, ami rabságban tarthatja az embert. A társadalmi szerepektől kezdve magán az emberi testen keresztül (görögül a test és a börtön csak egyetlen betűben térnek el egymástól), a szülő vagy társ iránt érzet szereteten át a házasság intézményéig (szanszkrit nyelven a házasság szó a halál szót is jelenti).

Ha két ember találkozik – mondja a szerző – abból három dolog sülhet ki. Vagy jobb együtt, mint külön, vagy rosszabb, vagy közömbös a dolog. Előfordulhat, hogy egy kapcsolat adja meg valakinek a szabadság érzését, máskor pedig az jelenti a rabság végét – de még nem a teljes szabadságot -, ha egy parazitikus kapcsolatból ki tudunk lépni. A parazitikus kapcsolattal szemben a pozitív lehetőség a szimbiotikus kapcsolat. Amiben mindkét fél úgy szereti a másikat, hogy a másik közben szabadnak érzi magát.
Maga a gondolatmenet nem tűnik sem túl eredetinek, sem túl nehezen követhetőnek, de kivitelezni elég nehéz, mert alapfeltétel például, hogy az ember magában rendet tegyen, mert amíg benne valami fáj, addig nem tud kapcsolatot teremteni.

Az sem vezet eredményre, ha egy kapcsolatban valaki a másik kedvéért önként úgy dönt, hogy nem azt csinálja, amit egyébként akarna, mert így előbb-utóbb azt fogja érezni, hogy a másik a hibás azért, hogy ő rosszul érzi magát. Tehát hiába munkál bennünk a másik iránti legnagyobb jó akarat, hogy mi megadjuk neki a lehető legnagyobb szabadságot, az ilyen kapcsolat nem lesz szabad. Tulajdonképpen azt, hogy én valóban szeretem-e a társamat, csakis a társam tudja megmondani, nem én. Ha ő szabadabb, boldogabb velem, mint nélkülem, akkor én tényleg szeretem őt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a szabadság fogalmát nemcsak a férfi és nő, de még két férfi és két nő sem értelmezi ugyanúgy – írja Feldmár.

Kész receptet tehát ne várjunk, Feldmár könyvei nem azok a tipikus didaktikus megmondó könyvek, amik azzal kecsegtetik az olvasót, hogy, ha mindent a leírtak szerint csinál, megoldódik élete problémája. A pszichológus tehát nem spórolja meg nekünk az energiát, amit önmagunk megfejtésére kell fordítanunk. Mindazonáltal reményt –vagy épp bizonytalanságot – keltő módon nyitva hagyja a kérdést és leszögezi, hogy már az is nagy eredmény, ha el tudjuk képzelni, hogy valahol a világban létezik olyan valaki, aki mellett szabadabbak éreznénk magunkat, mintha egyedül lennénk. Mert „nem tudunk megvalósítani valamit, amit el sem tudunk képzelni.”

 

Luxus kurva ajándékba - erotikus történetLuxus kurva ajándékba - erotikus történetEgy pár hónappal ezelőtt szakított velem a barátnőm, ami nagyon megviselt. Annyira magam alatt voltam, hogy egy pár hét leforgása alatt több, mint 10 kilót fogytam. Nem voltam hajlandó kimenni a lakásomból és egyik lány sem érdekelt. A haverjaim folyamatosan azt hangoztatták, hogy egy jó kis szexre van szükségem, de engem ez sem érdekelt. Csak feküdtem egész nap és sajnáltattam magam. Egyik nap úgy dél körül kopogtattak az ajtómon. Azt hittem, hogy az egyik haverom, így hatalmas meglepetés ért, amikor egy hihetetlenül szexis lány állt az ajtómban. Még csak arra sem volt időm, hogy megkérdezzem tőle, mit akar, mart a lány a nyakamba ugorva csókolni kezdett.

Betuszkolt a szobába, belökte maga után az ajtót és tovább kényeztetett. Forró csókjai teljesen magukkal ragadtak. Nem is érdekelt, hogy ki ő és hogyan került hozzám, csak csókoltam és éleztem ajkainak mézédes ízét. Nem vetkőztetett le, csak letérdelt elém, a nadrágomból elővadászta a már kő keményen álló falloszomat. Forró nyelvével teljes hosszában megnyalogatta, majd a szájába vette és élvezettel szopogatni kezdte. Fantasztikus volt, hogy ki-be húzgálta a szájában a hímvesszőmet, közben izgatóan masszírozgatva a golyóimat. Hangosan sóhajtoztam és alig bírtam elhinni, hogy ez az egész velem történik. Levetkőztetett meztelenre és a fotelba ültetett. Alig tettem le a fenekemet, már az ölemben is volt. Mereven álló farkamat magába csúsztatta és mozogni kezdett raja. Valami fantasztikus érzés volt.

Luxus kurva ajándékba - erotikus történetLuxus kurva ajándékba - erotikus történetA testem minden egyes mozdulatába bele remegett. A csípőjét körbe-körbe mozgatta s közben a fülemet és a nyakamat csókolgatta. Szinte önkívületi állapotba kerülve élveztem alkalmi partnerem játszadozását, akinek még a nevét sem tudtam. Egyszer csak éreztem, hogy erős forróság önti el a testemet. Tudtam, hogy pár pillanat múlva elélvezek. De ezt a lány is megérezte és egy pillanat alatt leugrott az ölemből. Helye cseréltünk. Az ágyra feküdt és a két melle közzé fogta a farkamat. Mozogni kezdtem. Alig mozdultam egy párat, már éreztem is ezt az egész testemet elöntő forróságot. Az izmaim összerándultak, a testem megremegett és más spricceltem is a forró spermát a leányzó arcára. Csodálatos volt. Ezután mint aki jól végezte dolgát a lány felállt és távozott. Csak egy pár nap múlva tudtam meg, hogy egy luxuskurva volt, akit a haverjaim fizettek nekem. Azóta az életem teljesen rendben van és már nem érdekel az előző barátnőm.

 

Annamari plázacica bemutató – fórumban képek - bemutató képek:

Kép Kép  Kép Kép

 

noi_orgazmusSose értettem igazán – és ez most nem álszerénység – mi sodort néha kedves, helyes, csinos, érzéki nőket hozzám, akikkel előtte semmilyen kapcsolatom nem volt. Nem hinném, hogy bármi különleges lenne bennem, külsőleg nagyjából átlagos, belsőleg… hát, mondjuk talán empatikus, meg gyengéd, ellenben nem tipikusan férfias, hiszen sose voltam kimondottan irányító karakter, sem pedig erős és határozott. Vannak bennem gátlások, de ezeket gyorsan leküzdöm: Talán az, hogy nem szoktam és nem is nagyon tudnám eltitkolni az érzelmeimet?

Az is igaz, hogy ezek többnyire csak futó kapcsolatok maradtak – megmérettettem és könnyűnek találtattam. Alighanem más képet mutattam a netes megszólalásaimban, mint a valóság és aztán csalódást okoztam.

Történetem:
Ez felidézi bennem az I.-vel töltött éjszakám emlékét. Ő írt nekem, akkoriban, mikor amolyan netes szoknyabolondként csapongtam megrészegülve a fórumokon kialakult pezsgéstől és az izgalmas lehetőségektől. Abban a pár évben több szeretőm volt, mint előtte és utána együttvéve, nem mintha erre büszke lennék vagy bármilyen jelentősége volna, csak az időszak (kilencvenes évek vége) jellemzésére mondom.
I. tehát email írt nekem, és bár előtte soha nem beszéltünk sehol, egy randit kért, mert megkedvelt a hozzászólásaim alapján. Egy óbudai gyorsétteremben találkoztunk. Csinos, nálam fiatalabb pár évvel, határozott, egyenes. Azt mondta, mostanában túlzottan kiéhezett, mert egyedül van, és úgy találta az írásaim alapján, hogy olyan a szexkultúrám, ami szerinte megalapozza a lehetőséget, hogy vélhetőleg megfelelő szexpartner legyek, minden mélyebb kötődés nélkül, ha ő és ez a helyzet így megfelel nekem, mert ő pillanatnyilag csak erre vágyik, nem akar belebonyolódni érzelmileg semmibe.
Vonzó nő volt, megtisztelőnek éreztem, hogy ilyen egyenesen elmondta, kicsit zavarban is voltam, és természetesen biztosítottam róla, hogy szívesen megismerném testközelből is.
A randi már kicsit nehézkesebben indult, először is, nehéz volt odatalálnom hozzá, egy Buda környéki kis faluban lakott, egészen az erdő szélén, mobilon navigált, miközben vezettem. Azzal indítottuk, hogy legyen ez csak egy vacsora, és meglátjuk, hogy alakul, de semmi kötelezettség. Valami olasz tésztát készített éppen, mire odaértem, jól csinálta. Eleinte nagyon visszafogottak voltunk, csak pár simogatás, puszi. Vacsora után jött a „hogyan tovább” kérdése, már elég későre járt. Megkérdeztem, mit szólna egy kis masszázshoz, konkrétan lábmasszázshoz. Ebben van némi gyakorlatom, bár nem vagyok profi benne, de szívesen csinálom (általában szívesen foglalkozom egy női testtel, örömmel végzek mindenféle masszázst).
Nekiálltam, hátradőlt, lehunyta a szemét, „ez nagyon jó” mondta halkan. Aztán, hogy el ne aludjon ott nekem, elkezdtem csókolgatni masszázs közben a lábujjait. Ez se volt ellenére, és láthatólag felvillanyozta.
„Te mindig így végzed a talpmasszázst?” érdeklődött mélyeket lélegezve „Tudod, hogy ez alattomos, fondorlatos manipuláció a gyanútlan, relaxálni vágyó nők izgatására és elcsábítására?” folytatta.
„A fenébe is, lebuktam…” játszottam meg a rajtakapottat. „És most mi lesz velem?”
„Az lesz…” tápászkodott fel kedvesen kacér mosollyal és hozzámvágott egy törölközőt „…hogy lefürdesz, és addig én megágyazok…”
Mire visszaértem a törölközővel a derekamon, már meztelenül várt az ágyban. Szép volt, kívánatos és odaadó. Sokáig ismerkedtünk egymás testével, kellemesen elhúzódott az idő. A végjátékban felhúzott térdekkel feküdt, az ágy szélén, én előtte térdeltem a padlón és teljes átéléssel nyaltam kedves punciját, de nem csak a punciját, a popsilukat is időnként, néha nyelvemet ameddig csak tudtam ki-be dugtam a forró nyílásba, aztán ujjammal belül, nyelvvel kívül, a csiklónál izgattam, az egész fantasztikus nyalakodás vagy 10 percig tartott, végül a számmal karikát formálva a csiklója körül picit szopogattam, szívogattam, közben a nyelvem hegyével gyorsan csiklandoztam, két ujjam pedig a puncijában mozgattam intenzíven.
Mikor elélvezett, éreztem, hogy mégse sikerült tökéletesen, maradt benne feszültség. „Mi a baj?” kérdeztem finoman csókolgatva melleit, miután éledezni kezdett „mondd, hogy csináljam úgy, hogy jó legyen…” „Nincs baj…” felelte kis szünet után, láthatóan zavartan „veled nincs… nagyon élveztem, jól csinálod. Inkább nálam van a gond…” mosolygott kissé kényszeredetten. „Tudod… van valami” folytatta tétovázva „ami zavar egy kicsit, és emiatt nem tudom igazán elengedni magam… csak nem tudom, elmondhatom-e…”
Láttam rajta, hogy már majdnem sír. Átöleltem, simogattam, puszilgattam. „Naaa… ne aggódj” próbáltam nyugtatni „meséld el, hidd el, nem akadok ki egykönnyen, szeretném tudni… lehet, hogy csak beképzelsz magadnak valamit, ami valójában nem gond…” „Hát jóó…” sóhajtott fél perc hallgatás után, kezével kezem után nyúlva. A plafonra nézve folytatta, mint aki szeretné az emléket valahová távolra tudni. Némi vonakodás után kibökte, hogy neki valamiért elég gyakran és elég könnyen következik be orgazmus alatt a női ejakulációnak nevezett jelenség, puncija bőségesen fröcsköl, ha nagyot élvez, de tényleg, szinte mint egy kis szobai szökőkút, amiket virágboltokban meg lakásdekorációs üzletekben kapni, főleg ázsiai beszerzés.
És az előző pasija egy ilyen után felháborodva és undorodva közölte vele, hogy fújj, milyen gusztustalan szokásai vannak. Ez persze elég rendes gátlásokat keltett benne, és azóta mindig attól fél, hogy más férfi is ezt gondolja, tehát nem meri magát elengedni, tudatosan próbálja megakadályozni, hogy ez bekövetkezzen, ami persze azzal jár, hogy a csúcsra jutás sose úgy megy végbe, ahogy tényleg a legjobb lenne neki, és sose olyan magasra.
„Ó, az a szemét faszfej… már bocs…” szakadt ki belőlem „de miért nem beszéltél erről előtte?”
„Tudod, attól féltem, hogy ha meghallod, eleve te is utálkozol majd…” mondta szomorúan.
„Pedig nagy kár, látod…” vigyorogtam fejcsóválva és megcsókoltam „hihetetlenül felizgattál volna vele, és imádtam volna, ha a számba spriccelsz… nem próbálhatnánk meg még egyszer?” kérdeztem már felizgulva.
„Áááá, inkább most ne… azért így is kifárasztottál…” mosolygott (lehet, hogy ekkor már gyanút kellett volna fognom?) „de annyira, hogy még arra sincs erőm, hogy viszonozzam most… lehetne reggel?” kérdezte kicsit bűnbánó arccal.
Elkedvetlenedtem. Nem azért, igazából orgazmus nélkül is nagyon jól éreztem magam, végig nagy élvezet volt vele lenni… csak nem maradhattam reggelig, mivel ahhoz messze lakott.
„Majd talán legközelebb, tudod, reggel korán kezdek, nem tudok maradni, mennem kell…”
Lehet, hogy ezzel szúrtam el, hogy otthagytam akkor éjszaka ezután egyedül, lehet, hogy mégse volt neki jó velem, csak nem akart megbántani, mert nem lett legközelebb. Bár mindig hangoztatta, hogy tényleg jó volt, de mégis húzta-halasztotta a következő randit, végül azt írta „inkább fejezzük ezt be, nem látom, hogy lenne jövője a kapcso
latunknak”
Ez rosszul esett, nem az elmaradt viszonzás miatt, csak mert jó volt vele. És nem értettem, hiszen éppen ő mondta, hogy csak szex és más semmi, akkor miféle jövőről beszél?

Mi is a női ejakuláció?
Ezzel kapcsolatban több, ellentmondásos válaszra is akadtam: A szexológusok megvizsgálták ezt a jelenséget, mely a nők egy részénél magas izgalmi szint, illetve leginkább orgazmus alatt bekövetkezik. A vizsgálatok leginkább arra mutatnak, hogy a hüvely elülső-felső falán található G folt és és ahhoz tartozó mirigyek termelnek nedvet, mely az orgazmus izom-összehúzódásaira kiürülnek, szinte kispriccelnek. Ennek mennyisége nagyon változékony. A G folt mirigyeinek van kijárata a húgycső felé is, ezért nem csak a hüvelyből, hanem a húgycsőből is távozhat ilyen váladék- kisebb mennyiségben . Természetesen ez nem vizelet. (Forrás: szexterapia.hu)

És ezzel egy gyökeresen ellentétes: A női ejakuláció nem teljesen kikutatott terület. Állítólag valaki talált a nőkben egy prosztataszerű mirigyet, ami ebben játszik szerepet. Én sok esetet boncoltam patológus koromban, de ilyet nem láttam. Pedig állíthatom, hogy szövettanilag is jól feldolgozott objektumnak számít manapság az ember. Az ejakuláció mégis létezik. A saját verziómat tudom csak elmondani neked.

A nők a szexuális izgalom hatására gyorsabban választanak ki vizeletet. A “ritmikus gimnasztika” során az izmok hullámzása és az élvezet által kiváltott erőlködések, nyomások, amiket a nő végez közben, egy-egy vizelethullámot továbbítanak a húgycsőbe. Amikor a nő elélvez, a kismedencei izmok még erősebben megfeszülnek-elernyednek, lüktetnek, a vizelet pedig nagy nyomással ki-ki lövell, növelve az élvezetet. Így látványban és élményben is hasonlít a férfi magömléséhez. Olyan messzire persze nem lő, mert a női húgycső jóval tágabb, mint a férfié.
(A férfi a merevedéskor nem tud vizelni. Hasonló vizelési ingere lehet, ha a korábban sem üres hólyag hirtelen megtelítődik és megfeszül a nemi izgalom hatására. Ezt én cáfolom. Saját tapasztalatból tudom, hogy merevedés alatt is lehet vizelni, csak nem mindig, és nem könnyen, de előfordul, lásd reggeli merevedés, mikor ki kell menni vécére.) Ez az anyag a nőknél egy igen tiszta, színtelen és szagtalan, steril folyadék. A szex közbeni hormontermelés növekedése is valószínű, hogy hatással van arra, hogy hirtelen víz távozzon a szervezetből a veséken keresztül. Mivel ez nagyon friss, és nem volt idő arra, hogy a kiválasztó csatornákban és a húgyhólyagban tartózkodva egyes anyagok még átalakuljanak benne, így vízszerűsége megmaradt. Valószínűnek tartom azt is, hogy ez a vizelet hígabb és bomlástermékekben szegényebb lehet.
Amelyik nő jól átadja magát az élvezetnek, bármelyik nő tehát képes lehet erre, az ejakulálhat. Idegrendszerileg viszont van ebben is különbség, vannak érzékenyebb nők, akikre hirtelen rájön a vizelési inger szextől függetlenül is. Ők talán potenciálisan többször ejakulálnának. A viselkedés ezt gátolni tudja még ilyenkor is. Ezért nem feltétlenül jár együtt az orgazmus a vizeléssel. (Forrás: Origo.hu/noilapozo)

Tehát mi az igazság? Nem tudom, de nem is fontos igazán, ami lényeg, hogy engem nagyon izgat.

Másik történetem:
Ez a kicsit sikeresebb történet. Á., aki egy multinál dolgozott fordítóként, szintén úgy kezdeményezett, hogy előtte sose beszéltünk. Emailt írt a fórumos hozzászólásaimmal kapcsolatba, és hamar kiderült, hogy kölcsönösen érdeklődünk egymás iránt. Küldtünk képet is, nekem nagyon tetszett, sötét, dús, göndör haj, csinos, karakteres arc, igéző fekete szemek, alacsony, nőies termet, határozott egyéniség.

Kitárgyaltuk a perverziókat is, sőt, azt se hallgattuk el, hogy közben mindkettőnknek van más kapcsolata is. Pontosabban, a perverziókkal kapcsolatban csak részben meséltem el mindent, de érdekes módon, az hasonló volt, mint a pasijának, és ez neki nem igazán tetszett.

Volt azonban egy téma, ami nagyon megfogott, erről sokáig kérdezgettem, ez pedig a női ejakuláció. Á. elmondta, hogy nála néha már előfordult ez a jelenség… Természetesen nem ezért randiztunk, de nálam mindenképpen külön érdekességet jelentett ennek a lehetősége.
Tudtam, hogy ínyenc, dióval és szőlővel körített különleges sajt-tállal és finom borral vártam. Az evés után hamar az ölembe ült és fergeteges csókolózásba kezdtünk, aztán gyorsan vetkőzéssel folytattuk. Nagyon aktív, mozgékony szerető volt, gyakorlottan és érzékien adagolta a gyönyöröket, én csak követtem egy jó ideig. A késő délutáni kezdés után éjszakára már túl voltunk pár orgazmuson, és engem nem hagyott nyugodni a női ejakuláció dolga. Mivel még egyikünk se tudott betelni a másikkal, itt volt az ideje valami újat kipróbálni, amit eddig nem csináltunk, és én voltam soron az irányításban.

Egy párnát tettem az ágy közepére, úgy fektettem, hogy csípője-dereka alatt legyen, így ágyéka feljebb került. Ez jobb hozzáférést engedett, és nagyon szexi látvány volt, ahogy fehér teste széttárt combokkal kitárulkozott, a göndör, sötét szőrzet alatt a duzzadó sötétrózsaszín, nedves puncival.
Egyszerre kezdtem az ujjaimmal simogatni és a nyelvemmel izgatni. Előbb csak egyik ujjammal térképeztem fel a síkos nyílást belül, keresve azt a kis érdesebb, domborzatosabb részt, ahol a G-pontot sejtettem, miközben csiklóját csókolgattam és finoman nyalintottam rajta időnként.
Aztán két ujjamat csúsztattam be, és ahol úgy éreztem, jó felé járok, célzatosan kezdtem masszírozni, apró, gyors, vibrátorszerű mozgással a lágy alagút boltozatát, nyelvemmel pedig gyorsabban izgattam a csiklót. Határozottan érezhető volt, ahogy fokozódik benne a kéj, de nem kapkodtam el, időnként kicsit lassítottam, gyengébbre vettem az ingerlést, majd ismét fokoztam.

Végül a másik kezem mutatóujját megnyaltam, és óvatosan, lassan behatoltam vele a popsilyukba is, éreztem, ahogy az izmos gyűrű szorítanak. Á. nyögései egyre kéjesebbé váltak, csípőjét emelgette, lábai vonaglottak, mellbimbóit ujjai közé szorította…. de elég sokára jutott fel a csúcsra, percekig folytattam ezt a hármas izgatást, már eléggé fájt mindkét kezem a kitekert pózban, és felszegett nyakam is kezdett merevedni, de végül nagy ajándékkal hálálta meg a fáradozást: nem szökőkútszerűen spriccelő, de az ujjaim ki-be húzogatásakor határozottan, kis spriccekkel kilövellő női ejakulációval élvezett el hangos kiáltások közepette. Igyekeztem a majdnem víztiszta, jellegtelen ízű folyadékból mindent a számba fogadni és lenyelni, mert nagyon élvezetes volt átélni és magamévá tenni ezt a testéből fakadó gyönyör-forrást.
A hosszúra nyúlt és kölcsönösen élvezetesnek tűnt éjszaka után mégse lett folytatás. És még mondják, hogy a pasik akarnak csak egyéjszakás kalandot, aztán meg eltűnnek…
Squirt videó - Képek

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]