A férfi kétévesnél fiatalabb gyerekek felügyeletét vállalta. Pedofil bébiszittert fogtak el a rendőrök Budapesten. A férfi kétévesnél fiatalabb gyerekek felügyeletét vállalta, a fővárosban és a környező településeken. Hónapok óta hirdette magát az interneten, végül Újpesten vették őrizetbe, egy család feljelentése után. A férfi legkevesebb húsz családnál dolgozott, de még saját rokonainál is vállalt munkát.
“Óvom-védem a babákat” – így hirdette magát egy internetes közösségi oldalon a pedofíliával gyanúsított férfi. Budapesten és vidéken is hónapok óta gyerekfelügyelőként dolgozott. Végül múlt héten bukott le, miután egy család értesítette a rendőrséget, hogy a férfi márciusban molesztálta gyermeküket. „A kisfiú két esetben jelezte számára – az anya részére – hogy az őt felügyelő férfi, – a bébiszitter – először ő harapta meg a kisfiúnak a – így adta elő a tanú- a pöcörőjét”- mondta Baranyi József, a IV. kerület rendőrkapitányság vezetője.
A hajléktalan férfi az interneten szerezte kuncsaftjait. Saját oldalára több tucat képet töltött fel, melyeken gyerekekkel játszik. Leginkább három hónapos és két év közötti gyerekeket vállalt, a rendőrök szerint azért, mert abban bízott, hogy nem tudják elmesélni a szülőknek a történteket. A nyomozók e-mailben keresték meg a gyanúsítottat. Munkát kínáltak neki és, hogy a részleteket megbeszéljék egy óvodához csalták. A férfit itt azonnal elfogták, de egyelőre tagadja, hogy gyerekeket molesztált volna. Eddig legalább húsz családról derült ki, hogy a gyanúsított gyerekfelügyeletet vállalt náluk. A rendőrség szerint valószínű, hogy ez a szám akár a duplájára is emelkedhet.

Hétvégén Svájcban egy 78 országra kiterjedő gyerekpornó-hálózatot lepleztek le. Egy internetes oldalt könnyűzenei webhelynek álcáztak, de valójában gyerekpornófilmek fóruma volt. Az oldalt legkevesebb kétezren látogatták, például az Egyesült Államokban, Lengyelországban és Görögországban. – írja az RTL hírek

 

seggbeHibák melyeket az anális közösülés során elkövethetünk: Az anális szexel kapcsolatos vélemények nagyon megoszlottak a férfiak és nők körében. A férfiak nagy többsége rajong érte, míg a nők vagy szeretik, vagy utálják. Vajon miért?
Az anális szex még mindig komoly tabunak számít még a működő párkapcsolatokban is. A nők többsége vagy nem meri kipróbálni, vagy már kipróbálta, de komoly fájdalommal járt és ezért nem is kíván többet próbálkozni ebben a témakörben. Nagyon kevés olyan nő van, aki már kipróbálta és élvezte a dolgot, azaz nem járt fájdalommal. Ennek az oka, hogy a párok rendszerint nem készítik fel kellőképpen a terepet az anális szexre vagy nem tájékozódnak előtte megfelelően arról, hogy miként is kell próbálkozni ezen a kényes helyen.

Alapvető hibák, melyeket az anális közösülés során lehet követni:
Túl száraz: Az anális szex egyik legnagyobb hibája, ha nincs megfelelő előjáték az anális közösüléshez. A hátulról való behatolásnak az előkészítési folyamata lényegesen különbözik a jól megszokott előjátéktól. Az első és legfontosabb információ, hogy bármilyen előjátékot is alkalmazunk a végbélnyílás soha nem tud benedvesedni, így mindig szükség van valamilyen síkosítóra. A vagina váladékot termel az előjáték során, de ez a nedvesség soha nem elég ahhoz, hogy a hátsó behatolás fájdalommentes legyen.

Túl gyors: A hátsó behatolás másik alapvető hibája, hogy túl gyorsan és túl nagy falatot akarunk. A végbélnyílás működését illik ismerni mielőtt bárki belevág az anális szex örömeibe, vagy fájdalmaiba. Két, záróizomnak nevezett izomgyűrű található a végbél nyílásánál, ezek működése egymástól független és fél centire bedugva az ujjad tudod érzékelni mindkettőt. A külső záróizmot a központi idegrendszer irányítja, akárcsak a kéz izmait. Bármikor képesek vagyunk ennek a záróizomnak a megfeszítésére vagy ellazítására, csupán az akaratunkon múlik. A belső záróizom már egészen másképp működik. Ezt a vegetatív idegrendszerünk irányítja, amely például olyan fontos funkciókért felelős, mint a szívműködés.

Így amikor análisan akarunk közösülni kötelező apró dologgal kezdeni, például ujjal, vagy valamilyen segédeszközzel, hogy ne legyen ismeretlen és gyors az érzés a végbélben. Az ujjal való tágítás esetében egy ujjról fokozatosan lehet kettőre váltani, majd ezután lehet próbálkozni a pénisszel való behatolással. Mindenesetre fontos újra síkosítani a különböző fokozatok között. Minden esetben, amikor fájdalommal jár a próbálkozás fújjatok visszavonulót és próbáljátok később. A végső állomás akár több heti próbálkozást is igénybe vehet.

Miért érdemes próbálkozni? Teljesen természetesen vetődik fel a kérdés, hogy miért érdemes próbálkozni és vesződni ennyit az anális szexen. Az egyszerű válasz pedig az, hogy azért, mert ha egyszer sikerül megtapasztalni az anális szex segítségével átélt orgazmust, utána semmi mást nem fogsz akarni. A hátulról okozott orgazmus olyan dimenzióját nyithatja meg előtted, amiről korábban álmodni sem mertél, annak ellenére, hogy az odáig vezető út igazán rögös. A másik ok amiért megéri végigjárni az utat, hogy partnerednek is olyan örömet okozol, amit nem nagyon képzeltél eddig.

 

Mindjárt itt a Fonyódi Erotika Expo! Rekordszámú csinos lány, forró program, sztárok, kiállítók, és persze erotika és pornó minden mennyiségben, mégpedig a Balatonon. És hogy mit szólnak hozzá az emberek, hogy Fonyód két napig szex fővárossá válik?
Óriási izgalommal várják a lányokat, persze némi ledobott texti után. Remélem, a főnököm ezt nem látja, ugyanis még nem árulhatnám el, hogy nem csak a lányokon lesz a hangsúly, hanem a tuning autók is fontos szerepet fognak játszani. A szervezők várják a tuning autóval rendelkezők jelentkezését, és persze az azokra kíváncsi látogatókat is. A program része egyébként többek közt a topless autómosás is, szóval, ha valaki véletlen épp a magyar tengerben mártózna, és piszkos a kocsija, és szeretne valami igazán egyedi élmény részese lenni, csak bőgessen le a fonyódi sportcsarnokhoz. A műsor háziasszonya Lávai Adrienn, aki ledobja ruháit egy sztriptíz show keretein belül. A szakmai főtanácsadó Kovács István Kovi, a műsorvezető pedig Judy Nero lesz. A fellépők közt rengeteg pornósztárt köszönthetünk, a teljesség igénye nélkül: Nikki Rider, Mya Diamond, Kyra Black, Regina Moon, és Devil Virgin. Ezek után már egészen biztos a lehető legforróbb hangulat a Fonyódi sportcsarnokban, július 17-18-án, a Balatoni Erotika Expon.

 

 

 

Music 01 – Nic Chagall – What You Need, 02 – Swen Weber – First Stroke

 

Hosszú rákbetegség után 62 éves korában csütörtökön meghalt Farrah Fawcett amerikai színésznő – jelentette a CNN hírügynökség. A 70-es évek szőke szexbálványa a Charlie angyalai című tévésorozat sztárjaként vált ismertté. Híres vörös fürdőruhás poszteréből 12 millió példányt adtak el. Végbélrákot diagnosztizáltak nála 2006 végén; egy Los Angeles-i kórházban halt meg. A rákkal folytatott két és fél éves küzdelméről a közelmúltban dokumentumfilm készült Farrah története címmel. A rák 2007-ben átterjedt májára is, és többszöri németországi, illetve kaliforniai kezelés sem segített.

A sztár Farrah Leni Fawcett néven a Texas állambeli Corpus Christiben született. Szépségversenyek sorát nyerte el, de neve és arca akkoriban kezdett ismertté válni, amikor a hatvanas években egyre több show-műsorba hívták vendégként. Pályáján nagyot lendített, hogy a vörös fürdőruhás posztere egész Amerika férfilakosságát elbűvölte a hetvenes években.

Mások mellett Aaron Spelling és Leonard Goldberg producereket is, akik meghívták a Charlie angyalai (Charlie’s Angels) címmel készülő tévésorozatukba az egyik főszereplőnek. A színésznő három szezonon át a sorozat legnépszerűbb sztárja volt, ám amikor a szériának vége szakadt, hírnevét nem tudta elsővonalbeli nagyjátékfilm-szerepekre váltani Hollywoodban. Bár játszott mozifilmekben is, főként televíziós produkciókban tűnt fel a nyolcvanas és kilencvenes években.
Farrah Fawcett élettársa, Ryan O,Neal színész néhány napja – amikor a rákbetegség a végső stádiumba jutott – bejelentette, hogy feleségül veszi szerelmét, mint mondta, nem tudja elképzelni nélküle az életet. O,Neal korábban már többször megkérte a kezét, de Fawcett elutasította; ezúttal beleegyezett, az esküvőre azonban már nem kerülhetett sor. O,Neal és Fawcett az 1980-as évek óta éltek együtt, van egy közös gyermekük is, Redmond, de soha nem házasodtak össze.

 

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

 

Vidéki srácok bemagyarázzák a csajnak, hogy címlaplány lesz belőle, ha megbaszhatják. 100 % magyar. Pornó videó 110 MB letöltés itt - Bixip.com videómegosztón - Képek a videóból: