máj 162009
 

Péntek délután öt óra. Második emelet, brrr, szól a csengő, a szokásos színjáték…Jó napot fiatalúr!
- Kezét csókolom tanárnő. Ezt el kell játszanunk, csak ami utána jön, az már nem színjáték, hanem a pedagógia csúcsa és völgye.
- Ma kicsi tanítványom, amit eddig tanultunk, zárójelbe tesszük és négyzetre emeljük, vagyis, legelőször te kényeztess és tedd ezt, szép lassan, centiről-centire, élvezzem ki csókod minden érintését.

Kezd a szememen.., gyere forró ajkamra, add a nyelved. Selymesen ölelkezett a két kis pajkos, táncoltak, simogatták egymást. Hol egyik szájban, hol a másikban.
- Mikor kedvenc dombságomon jártam, sóhajtott fel, s háta alá nyúlva-ölelve kidomborodott mindkettő. Tudtam, itt már több időt kell tölteni, mert nagyon szerette, ha melleit becézik. Korát meghazudtoló, kemény, duzzadt tornyok, s azok az édes bimbók. Finoman nyalogattam, majd egyre erősödő szívással keményítettem eprecskéit. Sóhajai…,nyögései sűrűsödtek, s egy apró rándulás jelezte, jó úton haladok.
- Andrisom szólt: érezted? Élveztem.
- Igen drága Eszterem, de hol vagyok az édentől?
Szerette ha a köldökébe csókolnak, szinte abban a pillanatban altestét kidomborítja és érintését megsokszorozta. Számmal, nyelvemmel eljutottam a kitáruló kehelyhez, ajkai hívogatón kinyílva, csókra éhesen vártak. Minden nyelv érintésre rándult egyet, s kibújt közüle a gyöngyöcskéje, s egyre duzzadt.
Ajkaim közé vettem, s mohón szopva az egész test vonaglott. Ujjaimmal hüvelyébe finoman felnyúltam, és lassan járatva benne extázisig jutott. Egyszer csak egy pontnál elkapta a kezem és sikított.
- Ne tovább, itt…. és megindult belőle kéjnedve, ami végig a gáton a popsijáig folyt, tőle megnedvesedve kicsit betoltam az ujjam.
- Jó édes, suttogta, ma ott is leszünk…, csak most te következel. Azzal felegyenesedett fölém, a szeme tiszta fátyol volt, s gyönyörűség volt arcába nézni, ami elárulta végtelen boldogságát.
Hosszan csókolt, s csak utána kezdte kényeztetni melleimet, és a két kis bimbót, ami kellemes borzongást váltott ki belőlem. Csak utána haladt le a hasamon, s félkemény falloszom kicsi, kecses ujjai közé fogva elkezdte nyelvével cirógatni. Nem húzogatta még rajta a bőrt, csak lassan kezdte bejárni minden centijét: le a herémig, majd vissza…, egy rövid csók a makknak, és siklott tovább nyelve játékos útján. Ahogy keményedett, úgy erősödött a szájmunka, s nyelve hegyével a kis nyílást izgatta. Nyögtem, mert ez már fantasztikus érzés volt. Oly ügyesen eltüntette szájában az egész falloszom, hogy csodáltam, nem fullad meg. Egész a torkáig leengedte olykor.

Eszterem nagyon tudta, mikor kell elfoglalni helyét a nyeregben, mert nem várta ki a teljes keménységet, hanem, hogy szavaival éljek, úgynevezett puncicsókkal ingerelte, izgatta tovább, mert a nagy makk volt a dilije. Nagyon érzékeny volt a hüvely bemenetnél, egyszerűen extázisba került, ha ott érintkeztünk. Most már a légzésem, és pulzusom egyre szaporább lett.
Ezt érezte ő is, mert kihúzta a makkom, és a még előbbi kéjnedves popsijához illesztette, nyaka alatt megmarkolva falloszom. Fölé guggolt, s a szűk gyűrűbe nyomta. Remegett.
- Édesem, lassan ereszkedem, mert fáj, de közben kívánom is, mondta.
Valahogy nekem is távolinak tűnt a hang, mert a fülemben, mintha egy egész dobzenekar költözött volna. Lassan tágult a feneke, és elnyelte a falloszom végig. Átszellemült arccal mozgott rajta, kezemmel megkeresve a hüvelyét, hevesen ujjaztam, amelytől még jobban mozgott. Egyszer csak éreztem, itt a vég.
- Eszterem nem bírom tovább, s ő ráfeszülve a farkamra, egy nagyot sikított, mikor az összes spermám belé ürítettem.
- Andrisom, ezt megismételjük, mert ez volt az eddigi legfantasztikusabb érzés.
Erről eddig csak olvastam. Rám ereszkedett, de farkam még benn volt a fenekében, így zihálva csókolództunk, míg elernyedt a farkam, és lesiklott róla.
- No drágám, most megfürdünk, és átvesszük az anyagot egy kis pihenő után.
Valami nagyon jól érezhette magát a falloszom, mert nem lankadt le teljesen. Kimentünk a fürdőbe, és mindketten tusoltunk. A kellemes víz oly jólesően simogatott, s előttem meg ez a szeretett test háttal nekem. Tiszta fürdőhab volt mindkettőnk teste, s már nem tudom miért hajolhatott le, de épp a farkam magasságába került kelyhe. A csábításnak nem tudtam ellen állni, és belesiklattam, nem törődve azzal, mit szól. Erőteljes mozgással kicsit durvábban járattam benne, csípőjét két kézzel húztam felém, hogy még véletlen se tudjon lejönni róla. Esze ágában se volt. A víz surrogását túl kiabálta:
- erősebben, durvábban, most így a jó.
Nos, a víz alatt még egyszer elélveztünk mindketten. Egymást szárítottuk fel, és mentünk vissza a hálóba, ahol azt hiszem, egy rövid órácskát aludhattunk, mert már erősen esteledett kinn. Arra ébredtem, hogy erősen néznek. Eszter gyönyörű kék szemei a szoba sötétjében, mint két gyémánt, csillogtak.
- Kívánlak, te buta diák… suttogta, és felkínálva a hatvankilences pózt, egymást kényeztettük kis szünetet tartva. A válla fölött szólt: a fenekemben végezzük, s addig keményített, hogy ez be is következett.
Újból belé üríthettem az összes spermám amitől, mint mondta valami észvesztően forró gyönyör érzése járta át.
- Nos kis diákom, ma ez volt a lecke és házi feladat, hogy gondolj rám, és szerdán találkozunk.
Köntöst vett, és kikísért. Az ajtóban, még mielőtt kinyitotta, egy hosszú csókot adott.
- Akkor jövő szerdán!

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]