máj 142009
 

Ismeritek a mondást a különböző szervízekben és szolgáltató cégeknél : “Gyors, Olcsó, Minőségi – e háromból kettőt Ön választhat’  Nos, az én chates ismerkedéseimre a következő jellemző : “Öreg, csúnya, dagadt” – e háromból kettőt én választhatok.

Azonban most áthágva e szabályt megismerkedtem Henivel egy chat oldalon. Heni 22, vagyis nem öreg, vékony is tehát nem dagadt. Viszont talán mégsem szabálytörés hiszen a ‘csúnya’ az ő esetében duplán is igaz.

Ha nem kedveltem volna meg hirtelen ennyire, simán leírnám itt hogy a feje egy ragyaverte majomivadék és egy szamár kereszetződésére hasonlít, akkora karvalyorral, amivel szántani lehetne. Emiatt véraláfutásosak és táskásak a szemei, haja vékonyszálú és akkor ordas szemüvegkerete van hogy még ez a Cyrano-i orr is épp hogy elbírja. Mozgása nem túl kecses, tartása görnyedt és hosszú vékony karjaival egy gibbon benyomását kelti. Azonban mindezt nem írom le, mert megkedveltem.

Jeleztem neki már chaten, hogy szándékaim teljesen tisztátalanok, elsősorban a vágy hajt. Úgy tűnt ez neki is megfelelő így este hatkor találkoztunk is Kálvin-téren. Nem késett, sőt előttem ért oda. Élőben még egy fokkal ijesztőbb volt mint a fotón, rögtön mondtam is neki mosolyogva hogy “sokkal helyesebb vagy ám élőben mint a fotón”

Kiderült h kocadohányos így a CD-FŰ nevű rettenetet kihagytuk, ahol a felszolgálók teljesen be vannak sztondulva a zöldtől mindig, és beültünk vmi más helyre melyben még nem voltam és nem is emlékszem a nevére.

Azonban rövidúton kiderült hogy a rettentő külső isszonyat jófej embert takar. Azonnal teljesen oldott volt a társalgás, röpködtek az önirónikus poénok. Leszámítva persze azokat a pillanatokat mikor egy-egy szexuálisabb utalásnál Heni mintha leállt volna. Biztosra vettem hogy lucskos a bugyija. Azután 11 előtt egy kicsivel elindultunk a helyről.

Teljesen simának tűnt az ügy, Heni egy két lábon járó nedves pina volt. Olyan szinten izzott a levegő ahogy a kis utcákban sétáltunk hogy nem csodálkoztam volna ha beránt egy kapualja hogy azonnal basszam meg.

A kocsihoz érve megkérdeztem : – Na, akkor feljössz hozzám ?

- Nem. Csak meg akarsz dugni valójában nem tetszem neked.

Paccs. Brávó. Ezt is beszoptam. Gondoltam magamban.  Nagyon buta arcot vághattam, mert Heni nevetni kezdett. Amikor nevetett már egészen humanoid volt az arca. Legalábbis a szemei szép alakba rendeződtek nevetéskor.

- Csak vicceltem. Szívesen felmennék hozzád, de nem tudok, éjfélre otthon kell lennem. 

Phüüü… 

- Holnap egész nap ráérek. – tette hozzá.  

Ebben maradtunk, hazavittem. Újpest központ közelében lakik egy panelben. Leálltam a parkolóba. 11:39.

- Még húsz perced van éjfélig. – mondtam és lesmároltam. Ő is akarta talán túlságosan is, szemüvegeink összeakadtak. Ráadásul nem voltam felkészülve egy ekkora orr támadására. Mindenesetre jót nevettünk a dolgon.

Folytattuk a smárolást, és pár perccel később kezem bekúszott a combjai közé. Összerezzent, én pedig nadrágon át is éreztem hogy pinája olyan forró mint a katlan.

11:54 Kezem becsúszott a bugyiba. Minden el volt túlozva odabenn. Isszonyatos szőrdzsungel, hatalmas kemény csikló, és olyan lucskos volt hogy ilyet még nem pipáltam. Ujjbegyem a csiklóra tapadt és körözni kezdett sebesen, mint egy motolla. Heni lihegett.

11:55 - Vedd elő ! – lihegte nekem Heni. Két másodperc sem tellett bele és farkam a nadrágon kívül meredezett. Hosszú pókujjai ráfonódtak.

11:58 Néhány perc körözés után Heni elélvezett. Amilyen csúnya lány, oly rettentő izgató hangokat adott ki. Úgy éreztem farkam mindjárt szétreped. Iszonyatosan kellemes volt a pinájának az illata. Orgazmus után hosszan csókolóztunk. Nagyon nagyot élvezett.

00:02 - Mennem kell – mondta Ő. Kérleltem hogy ne, hát nézze már meg a farkam hogy hogy áll, holnapig megőrülök.

- Gyorsan verd ki nekem, 1 perc az egész. – kértem. Belement.  Megmutattam hogy csinálja, gyorsan és erősen.

Nagyon ügyes ujjai voltak, és nagyon fürgék is. Fél perc csókolózás és húzogatás után már éreztem is hogy tolul felfelé a sperma a farkamban.

Magamon kívül üvöltve élveztem el mint egy szibériai barbár. Telefröcsköltem a kormányt, a szélvédőt és kb mindent a kocsiban még a plafonra is jutott.

Nevettünk majd smároltunk majd megint nevettünk.

Megbeszéltünk hogy holnap reggel korán, már 10kor találkozunk és egész nap fent lesz nálam. A kérdésre hogy mit fogunk egész nap csinálni válaszolnom sem kellett, csak megszagoltam az ujjam ami a pinanedvétől illatozott. Nevettünk.

00:08 Hazaindultam, és otthon éreztem hogy egy kiverés még beférne, de másnapra való tekintettel nem csináltam.

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]