Tettlegességig fajult egy békítő szándékkal összehívott családi összejövetel, ami azzal végződött, hogy Györgyiék házából kidobták a táncos lábú nővért. A volt honvédelmi tárcafő képtelen igazságot tenni szeretett lányai között. Keleti Andrea elismerte, hogy dulakodásig fajult egy vita. Keleti Györgyit viszont nagyon bántja, hogy nővére rosszindulatú dolgokat nyilatkozik róla. Két nő, két teljesen különböző egyéniség, talán csak az a közös bennük, hogy mindketten egy, jól csengő nevet viselnek. Ők a Keleti lányok, a volt honvédelmi miniszter, Keleti György gyermekei. Féltestvérek: Andrea a politikus első, Györgyi a második házasságából született. Györgyinek van egy édes húga, aki egy évvel fiatalabb, mint ő. Az, hogy Keleti Györgyi és Andrea nem a legjobb testvérek, nyílt titok. Ám sorozatunk nyomán olyan eltemetett konfliktusok, fájdalma sem – lékek kerültek felszínre, amelyek ma is hatalmas boldogtalanságot okoznak a famíliának. Kiderült, hogy a családban a viták egyszer tettlegességig fajultak. Györgyi nehezen tudja feldolgozni, hogy az ország szemében aktfotói miatt ő a Keleti család fekete báránya, míg nővére a példás családanya.
– A nővéremet mindenki szentnek látja. Igaz, letörölhetetlen az arcáról az édeskés mosoly, amelyet tánc közben vett magára. Máig is rosszul esik, hogy korábban anélkül mondott rólam vagy a családomról véleményt az újságíróknak, hogy leült volna velem beszélgetni, például kíváncsi lett volna arra, hogy vagyok, vagy megkérdezte volna:
Te, Györgyi, mondd már el, mi is az igazság? – kezdte fájdalommal a hangjában Györgyi, akinek szavai újra vihart kavartak.
Elmondta: gyermekkorában semmilyen kapcsolata nem volt Andreával, és soha nem töltött be klasszikus nővér szerepet sem ô, sem a húga életében. Ennek kapcsán Andi egy női hetilapban elmondta: azért is nem lehetett kapcsolatuk, mert kitiltották őt a Keleti-házból. Györgyi felháborodott ezen.
– Én nem akartam, hogy ebből újságcikk legyen, most ô hibázott meggondolatlan mondataival. Összevissza mond mindent zokogva, csak, hogy megvédje a saját imázsát. Ám elmondom az igazságot arról, hogy miért is tiltották ki abból a házból, ahol a szüleim élnek.
Két éve az édesapám összehívta a családot: a húgomat Katát, Andit és engem. Apu szerette volna, hogy végre békesség legyen köztünk, hiszen akkoriban Andrea rengeteg rosszindulatú dolgot nyilatkozott rólunk. Azt is többször mondta, hogy ő nem tartozik ebbe a családba. Nem sikerült a békülés, sőt a dolog úgy elfajult, hogy egymásnak estünk.
Csetepaté kerekedett, és a húgom végül kidobta őt a házból. A szüleim háza az én és a húgom nevén van, joggal mondtuk azt, hogy menjen onnan és ne is jöjjön vissza soha. Andrea ne járjon az anyukám otthonába, akit sokszor megbántott, pedig ő mindig szívélyes volt vele, főzött rá, vigyázott a gyerekeire. Segített neki, ahol csak tudott.
Többet viszont nem szeretnék a témával foglalkozni, mert nem akarok több fájdalmat okozni a szüleimnek, és Andreával sem szeretnék egy cikkben szerepelni. Az a tisztességes, hogy  megvédhesse magát nővére, Keleti Andrea is. A Szombat esti láz győztese elismerte, hogy valóban volt egy nagyon csúnya, elfajult vita a családban.
keleti_andrea– Igaz, hogy két éve volt egy családi összejövetel, ahol dulakodásig fajult egy vita, de nem szeretnék semmit mondani a témában – nyilatkozta sírástól elcsukló hangon a táncosnő, aki azt kérte, kérdezzük meg az édesapját, ő hogyan emlékszik erre az egészre. Keleti György hangjában fájdalom érződött, amikor lányairól beszélt. Az exminiszter eddig nem szólalt meg a témában, de már annyira kényelmetlennek érzi lányai vitáját, hogy békességet szeretne.
– Szeretném elfelejteni azt a botrányos vitát. Nézze, nagyon kellemetlen ez az egész a családnak. A feleségemet már megszólják a piacon. Én már elfogadtam, hogy a két lányom két nagyon különböző egyéniség és soha nem lesznek barátnők.
Én mindkettőt ugyanúgy szeretem, nem teszek igazságot. Én már csak egyet akarok: legyen béke a Keleti családban és legyen vége a mocskolódásnak!
Györgyi: a magyar sztárok ingyenélők!

Az aktfotózások után Keleti Györgyi bekerült a hazai sztárélet körforgásába. A kívülállóknak úgy tűnhet, irigylésre méltó dolguk van a magyar hírességeknek. Györgyi szerint a honi celebek nagy része azonban gyomorforgató életet él.

– A külvilág azt hiszi, ez egy mesébe illő világ, pedig nagyon nem az. Nehogy azt hidd, hogy minden magyar híresség úgy él, mint például Hajdú Péter vagy Schobert Norbi. Ők valóban jómódúak és tehetségesek is, de a többségnek annyi pénze sincs, hogy a telefonszámláját vagy az albérletét kifizesse.
Addig dőzsölnek, míg van egy- két műsor, amiben szerepet kapnak, vagy pózolnak egy magazinban. Utána pedig jön a kiábrándító valóság, hogy se munka, se pénz. Sokszor azért is járnak el partikra, mert „korlátlan” az étel- és az italfogyasztás. Ingyen sminkben és frizurával, kölcsönruhákban és cipőkben pózolnak, amiket másnap vissza kell adni. Hozzáteszem, akinek nem inge, ne vegye magára! Szánalmas… –mesélte Györgyi, aki azért talált igaz barátokat is.

– A megasztárosokkal kerültem jó kapcsolatba, hisz igyekeztem értékes emberekkel megismerkedni. Szeretem például Mujahid Zolit, vagy a Tóth lányokat. Tóth Verával gyakran bulizunk, nagyokat beszélgetünk, gyakran adunk tanácsokat egymásnak szívügyekben is. Györgyitől nemcsak a barátai, hanem sok fiatal lány kér tanácsot. Sok lány azt írja, én vagyok a példaképe, ami félelemmel tölt el. Én példakép? Nem szeretnék az lenni. Rengeteget hibáztam, a történtek nyolcvan százalékát máshogyan csinálnám. Nem kell követni. A lányoknak azt tudom mondani, a szépség nem minden, ne akarjanak minden áron érvényesülni a sztárvilágban. Undorító világ ez, hamis emberekkel és hamis barátokkal.

  Vélemény? - “Keleti Györgyi és Keleti Andrea összeverekedtek”

  1. [...] megszólják érte, és belebetegszik az őt ért vádakba. A Keleti Györgyi és Keleti Andrea össze is verekedtek. Györgyi szőke, vékony, szexbomba, izgatóan zöld szemében huncutság, kedvesség [...]

     
  2. [...] Keleti lányok összeverekedése után, kihagyva a volt honvédelmi miniszter, Keleti György jószolgálati közreműködését, [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]